VÍZI ÚJJÁSZÜLETÉS

július 3-án és augusztus 7-én is!!

Annnnyira fantasztikus programra hívlak Benneteket, melyet minden évben megrendezünk, a múlt nyáron is fantasztikusan sikerült!

Nagyon különleges folyamaton megyünk keresztül, alapos elméleti tudás megszerzése és szárazföldi felkészülés után.

A vízi újjászületés során hasonló térbe és elembe kerülünk, mint magzati korunkban és egy teljesen új módon mutatódnak, tapasztalódnak és oldódnak a rejtett, sejt szintű és tudattalan magzatkori negatív élményeink, illetve a születés során szerzett élmények.

OLYAN AZ EMBER ÉLETE, AMILYEN A SZÜLETÉSENem véletlenül mondják azt arra az emberre, akinek minden sikerül, hogy burokban született, hiszen a könnyű magzati kor és születés, sikeres életet hoz. Bár sokan sajnos már ezekben a szakaszokban megszereztük első sérüléseinket.

Nem tervezett várandósság, anyagi, egészségügyi, kapcsolati nehézségek a várandósság alatt, korábbi magzatvesztés, fel nem dolgozott gyász, elvárás a magzat nemét illetően, komplikációkkal terhes várandósság és a születési sérülések számtalan fajtája tarkíthatja ezt az időszakot és hat az életünk későbbi alakulására akadályozó, destruktív programok formájában.

Minden születés és újjászületés új csodát, új lehetőséget hordoz magában.

Az újjászületés technikában a fogantatás, az anyaméhben eltöltött időszak és a születés élményének gyógyító célú újraélése történik. Egyfajta „újraprogramozást” végzünk, amelyben sor kerül az akadályok elhárítására és a hiányzó energiák pótlására. A célunk az, hogy a fájdalmas élményeket felülírva egy ideális modellt alakítsunk ki.

 

Dr Stanislaf Grof, a transzperszonális pszichológia atyja részletesen felkutatta és négy fő szakaszban írta le a méhen belüli időszak és születés szakaszait. Azt is feltérképezte, hogy az egyes szakaszok sérülései milyen hatással vannak későbbi életünkre.

  1. A fogantatástól a megszületésig tartó szakasz ideális esetben egy paradicsomi állapot, hiszen a magzat megéli a teljes egységet az édesanyával, azt hogy “jó idebenn”.

2.Amikor megkezdődnek a szülési fájások, a baba azt tapasztalja meg, hogy “nincs kiút”. A méhszáj még nem nyílt ki, a visszatérés pedig lehetetlen, hisz egyre fokozódik a nyomás.

3.A harmadik szakasz, a szülőcsatornán való átjutás, egyfajta küzdelem, viszont itt már van remény a megszabadulásra, ami az utolsó szakaszban meg is történik.

  1. Az újszülött megtapasztalja az anya testén kívüli életet. Szerencsés esetben hasonló körülmények közé kerül, mint a méhben volt. Érintkezhet az anya testével, hallja a szívverését. Finomak a fények, a hangok, az érintések. Sok-sok szeretet veszi körül, úgyhogy “jó idekint.”

 

A speciálisan a magzati lét és a születés negatív élményeit feldolgozó újjászületés (rebirthing) technikát a 70-es évek elején Leonard Orr dolgozta ki. A módszert gyakorolva mind a négy említett születési mintázaton végighaladunk és oldjuk azok sérüléseit. Az első szakasz korrekciójával elsősorban az ősbizalmat erősítjük, a másodiknál a döntéshozási képességet, a harmadiknál az együttműködési készséget, az utolsónál pedig a sikerhez való hozzáállásunkat.

 

A vízi újjászületés során magzati korunk őselemében a vízben, különlegesen mély ellazulást érhetünk el. Könnyebb felelevenítenünk az anyaméhben átélt tapasztalatokat és összekapcsolódva mindezzel, mély, hatékony és gyors oldódás történik.

 

Ajánlom mindazoknak, akiket a várandóság és/vagy születés során valamilyen trauma ért, azoknak, akik javítani szeretnék a kapcsolatukat édesanyjukkal vagy gyermekükkel. Kortól, nemtől függetlenül bármely felnőttnek ajánlom, ha aktuálissá válik valamilyen megújulás vagy újrakezdés. A módszer erőt és lendületet adhat hozzá.

Különösen ajánlom leendő kismamáknak. Ha már a családtervezés időszakában gyógyítják sérült születési mintájukat, megszakíthatják az akár több generáció óta fennálló negatív programok láncolatát. Ezáltal javul az esély egy későbbi harmonikus szülésélményre.

Van, akinél meleg vízi újjászületés mély meghatottságot, vagy épp megértéseket hoz. Többen komoly félelmeken küzdik át magukat. Mindenki folyamata kicsit más, de mindenkié érzelem gazdag és élménydús.

 

A tanfolyamot kis csoportban tartjuk  /10 fő /, így intim szféra, személyes figyelem, szoros utánkövetés válik lehetővé.

 

A tanfolyam helyszíne: Teremtő Szellemi Központ, Dunaharaszti

időpontjai:

július 3. /vasárnap/ 3 SZABAD HELY!!

augusztus 7. / vasárnap/

 

Ha valaki egyéni folyamatként, illetve párban páros folyamatként szeretné a kurzust / 3 órás formában /, illetve a vízi újjászületést, keressen!

 

A jelentkezés, namasthe.oneness@gmail.com címen csak akkor érvényes, ha a tanfolyam díja kifizetésre került. Ez az összeg nem cserélhető át másik tanfolyamra, sem másik időpontra, de átruházható másik résztvevőre.

 

Nagy szeretettel várunk erre a csodaszép kalandra Mindenkit,

 

 

A jelentkezés, namasthe.oneness@gmail.com címen csak akkor érvényes, ha a tanfolyam díja 15 000ft kifizetésre került. Ez az összeg nem cserélhető át másik tanfolyamra, sem másik időpontra, de átruházható másik résztvevőre.

 

Share This

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás