Lord Hanuman az erőt szimbolizálja, a bátorságot és az önzetlen szolgálatot. Odaadása Ráma felé szépséges példája a tisztességnek és a becsületességnek. Ezen a napon hatalmas áldást kapunk az erőnk sokszorozására, védelmet az élet minden területén és tudást, illetve varázserőt a félelmeink legyőzésére.

 

Az este meditációja és szertartása alatt Hanuman értékes tulajdonságai aktiválódnak a részvevőkben, megerősödik a hitünk, az odaadásunk, az alázat, mely mind segít az akadályok legyőzésében és a szellemi fejlődésben.

 

A szerzetesek által adott tanítás és az eszközök melyeket kapunk segítenek szembenézni a félelmeinkkel, megtalálni a saját erőnket a nehéz pillanatokban, továbbá megtanuljuk, hogyan használjuk az erőnket és hogyan védhetjük meg magunkat fizikailag, érzelmileg, mentálisan és szellemileg.

 

Ezen az estén ahhoz a kollektív térhez kapcsolódunk, mely során száz milliók imádkoznak és erősítik a kapcsolatot az Isteni Erővel, Bátorsággal és a Legmagasabbrendű Védelemmel.teremtenek bőséget, sikert, szerencsét, új kezdetet.

 

A csoport tagjaiért szertartást végeznek Indiában, majd a két volt szerzetesnőnk tanít Bennünket erről a különleges ünnepségről és a hatásáról az életünkben.

A meditáció és a szertartás során mi magunk is teszünk a nap sikeréért, majd megkapjuk Lord Hanuman áldását a magas tudatosságú tanítóink tolmácsolásában.

 

 

Mit kapunk a 2 órás, esti programok által?

 

– Egy különleges energetikájú naphoz, ünnepséghez, fesztiválhoz, szentséges eseményhez való kapcsolódást, amikor több 100 millió ember együtt imádkozik, ünnepel, kapcsolódik.

 

– Két magas tudatosságú tanító beszél az aktuális eseményről, ünnepségről, az ahhoz kapcsolódó Istenségről és segít, hogy mi is beépíthessük azokat a segítő, építő és szentséges energiákat a mindennapjainkba.

 

– A meditáció során az elméletet gyakorlattá tesszük és saját tapasztalatként éljük meg.

 

– A szertartás, és a két volt szerzetes áldása során a tudattalanba és a sejt memóriába is beépül az a csoda, amit ezek a különleges alkalmak hordoznak és elkezdődik mindennek a manifesztációja a mindennapi életünkben is.

 

– Az online részvétel lehetőséget biztosít, hogy otthonról vegyünk részt a programokon.

 

 

HATÁRTALAN LEHETŐSÉGEK

             különleges energetikájú napok, rövid esti programjai, online, két magas tudatosságú volt szerzetessel

 

 

Gyönyörű programsorozattal készülünk a két egység állapotban élő tanítóval.

 

Az alkalmak lényege, hogy nagyon magas energetikájú, szentséges, hatalmas emelkedést segítő napokon, este, egy 2 órás program keretén belül, magunkba szívjuk a nap csodálatos segítő energiáit, elmélet és meditáció formájában és az épp aktuális Istenségtől kapunk egy áldást is, szertartással megerősítve, amely a beépülését segíti a szentséges, pozitív és építő erőknek.

 

 

A mai világban eláraszt minket az információ…ebben sajnos kevés választásunk van.

A rugalmasság tulajdonsága elegendő volt 20-30 évvel ezelőtt, de ma már sajnos nem.

A gyors változások, amik történnek és a mindent elborító információ tömeg, aminek ki vagyunk téve, alkalmazkodó képességet kíván. Ha nem alkalmazkodunk, kiégünk.

 

A szertartások földelnek minket és segítenek, hogy ne vesszünk bele az információ és a döntések, választások világába.

A szertartásokkal és az Istenivel való kapcsolódás megkönnyíti a mindennapokat. Értelmet és célt hoznak az életünkbe. Utat mutatnak, hogy hogyan kapcsolódjunk az értékeinkhez és tápláló hitrendszerekhez, illetve emlékeztetnek arra, hogy mi az ami igazán fontos.

 

A világban, amiben élünk, minden és mindenki annyira zavarodott. Ezek a programok, elmélet, meditáció, áldások, szertartások segítenek, hogy kapcsolódhassunk önmagunkhoz, az Istenihez és így egy sokkal táplálóbb, teremtő valósághoz.

 

A további alkalmak időpontjai és fontos jelentőségük:

 

június 25. 19:00-21:00 – SANKASHTI CHATHURTHI: Ez a nap Ganéshához rendelt. Ha ezen a napon imádkozunk valamiért és még kis szertartást is végzünk, beteljesülnek a vágyaink. Az akadályok elhárulnak és megnyílik az út a megvalósulás felé. Ez az este, elméletével, meditációjával, szertartásával és Ganésha áldásával segít ebben a teremtő folyamatban.

 

 

július 7. 19:00-21:00 – BONALU: Ebben az időszakban, 3 hétig, hatalmas odaadással és örömmel ünneplik az Isteni Anyát, Mahakali formájában. A kívánságaink megadását, beteljesítését köszönjük meg. Bonalu a nevét a bonam szóból kapta, amely Telugu nyelven ételt, lakomát jelent, mellyet fel is ajánlanak nők az AnyaIstennek. Bármiféle kívánságod, vágyad van és szívből kéred ezen a napon, az Isteni Anya nem tud nemet mondani és beteljesíti ezt. Természetesen az esti meditáció és kis szertartás is segíti, hogy eljuthassunk az Ő szívéhez.

 

 

július 21. 19:00-21:00 – GURU PURNIMA: A Mesterek Teliholdja: Egyaránt ünnepli a buddhizmus és a védikus kultúra is. A Buddhizmusban ekkor mondta el első tanítását Buddha. Az imádság Mahaguruhoz ilyenkor, segít elkerülni a sötétséget az életben.

A gurunak minden vallásban különös jelentősége van. A hinduizmusbana Gurut többre tartják, mint Istent. Az ezen a napon kapott áldással a tudás fénye minden sötétséget eloszlat. Ekkor a kereső hálát ad a Gurunak és fogadja az áldását.

A Guru /a sötétség eloszlatója /elűzi a hallgatója tudatlanságát és megtapasztalhatja önmagában a teremtés forrását.

Ezen a napon a Belső Mestered felé is tiszteletedet fejezed ki, aki a bölcsesség felé visz.

Hatalmas energetikájú nap, amikor a sötétség utat enged a Fénynek és a Telihold varázsában óriási emelkedésen mehetünk keresztül.

 

 

augusztus 11. 19:00-21:00 – BHANU SAPTHAMI: A NAPISTEN, Lord Surya tiszteletének napja, aki Isteni energiákat áraszt, hogy támogasson minden életet a földön. Ezen a napon napfelkelte előtt kelnek az emberek, fürdőt vesznek és imákat, virágoka, énekeket ajánlanak fel a NapIstennek.

Ezen a napon életenergiánk, vitalitásunk, a megfelelő rituálé elvégzésével, emelkedik, fizikai betegségeink gyógyulásnak indulnak, a jó egészség mind fizikai, mind érzelmi és mentális szinten hatalmas energiát kap és a fizikai, lelki és szellemi erőnk hatványozottan növekszik.

 

Hamarosan folytatódnak az ünnepek leírásai év végéig.

 

 

A programok online formában kerülnek megrendezésre.

 

Jelentkezés: erika.kuti@gmail.com   címen.

 

Hozzájárulás: 14 000ft/alkalom, május 29-e, szerda estig befizetveutána 16 000ft

 

 

Szeretettel várunk Benneteket ezeken a különleges estéken, mellyek során kapcsolódunk ahhoz a kollektív térhez és energiához, ahol sok 100 millió ember imádkozik együtt! Továbbá hárman látunk el Benneteket, fantasztikus elmélettel, tanítással, meditációval, tapasztalással, az aktuális szent nap szertatásával és a volt szerzetesek áldásával, mely megkoronázza az addigiakat!

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás