AZ ÖT ELEM – AZ ÉVSZÁZAD PROGRAMJA

 

 

Hatalmas izgalommal és szeretettel osztom meg Veletek ezt a nagyon különleges programsorozatot, melyre már több mint 2 éve készülök. Egy évnyi angol nyelvű elméleti tanulmány után, az elmúlt egy évben magamon tesztelve a gyakorlati folyamatokat, nagy örömmel jelentem Nektek, hogy MŰKÖDIK az a tudás, az a rendszer, azok a gyakorlatok, meditációk, ősi mantrák, melyet integráltam és most megosztani készülök.

 

“Amikor Isten teremtette az univerzumot, 5 tartóoszlopra építette. Az öt tartóoszlop, az öt elem. Az egész bolygót és a teljes emberi létezést erre az 5 pillérre alapozta. Ha bármely tartóoszlop hiányzik, vagy nincs egyensúlyban az ötből, nincs teremtés, csak üresség, hiány és egyensúlytalanság”  Ősi pálmalevél

 

 

Ez a programsorozat az egész életünk alapjait érinti és rendezi. Mire is hat?

 

– A fizikai testünk rendeződésére, gyógyulására, visszatérésére az egyensúlyba, öngyógyító folyamataink megindulására. Minden szerv, szervrendszer valamely elemhez rendelhető. Ha az elemi egyensúly felborul a fizikai testben, betegség jön létre. Az az öt elem csatornáinak megtisztulása és rendeződése, automatikusan elmozdítja a fizikai testet az egészség felé.

 

– Az érzelmi szféra egyensúlyba kerül, harmonizálódik. Minden megjelenő érzelem valamely elemhez tartozik, vagy túlműködés, vagy alulműködés eredménye. Ahogy az öt elemi csatornák megtisztulnak, az érzelem testünk is egyensúlyba kerül és többségbe kerül a nyugalom, szeretet, békesség, harmónia tapasztalása. Sokkal nehezebben leszünk kibillenthetőek, és ha ki is billenünk sok eszközt kapunk az elemi egyensúly helyreállítására.

 

– A csakrák, az energiapályák, a nádik stb, az energia energia testünk, nagyon érzékenyen reagál az elemek egyensúlytalanságára. Minden csakra, minden akupunktúrás pont, minden energiacsatorna valamely elemhez rendelhető. Az 5 elem csatornáinak áttisztításával, egyensúlyba hozatalával, az energiatestünk is harmóniába kerül. A biztonság, a stabilitás, az érzelmi egyensúly, az életöröm, a belső erőközpont, a belső egyensúly, a nyugalom, a szabadség energia, a tudatosság és a Forrással való kapcsolat, – mintegy melléktermékként – megjelenik.

 

– Az elemek energiájának felébredése a test, az elme és a lélek megtisztulásához vezet. Így bizonyos kozmikus energiacsatornák is megnyílnak, melyek szellemi emelkedéshez, gyógyító képességek, misztikus képességek felébredéséhez vezetnek.

 

– Az Öt Elem folyamat megnyitja az egyén spirituális csatornáit, hogy egyenesen kapcsolódjon a kozmikus energiákhoz. Elhozza a legmagasabbrendű békét, megnyitja a szivet, erősíti az akaraterőt és a mentális tisztánlátást, védő – védelmi teret hoz létre az egyén körül. Az elme természetesen békéssé válik, nyugodtá és az élet automatikusan sokkal sikeresebbé és beteljesedetebbé. A stressz szint lecsökken, depresszió, mentális problémák rendeződnek.

 

Ez a csodálatos programsorozat, tehát hat a fizikai egészségre /pl. emésztőrendszer-tűz elem, húgyuti rendszer, vesék-víz elem, csontok,vázrendszer-föld elem stb/, hat az érzelmi, lelki, mentális és szellemi állapotunkra / pl. túl sok tűz- irritáltság, düh, harag, agresszió, túl sok levegő- szétszórtság, labilitás, képtelenség a fókuszra/, a belső állapotunk rendeződésével hat a külvilágunkra, arra, amit képessé válunk létrehozni. Hiszen egészen mást teremtünk egy harmónikus belvilággal, mint egy hektikus stresszes belvilággal. A kapcsolataink minősége is természetszerűen átalakul, amint mi magunk érzelmileg is egyensúlyba kerülünk.

 

NINCS OLYAN ÉLETTERÜLET, NINCS OLYAN BELVILÁGBELI ÉS/VAGY KÜLVILÁGBELI HELYZET, KAPCSOLAT, ÁLLAPOT, MELYET NE ÉRINTENE EZ A NAGYON KÜLÖNLEGES KOMPLEX MÓDSZER.

 

A kurzus részét képezi egy olyan elméleti anyag átadása, melyet sok ezer pálmalevél áttanulmányozásával, több évtizedes munka során gyűjtött, rendezett és adott át egy csodálatos Yogi, Mester. /Tudomásom szerint Magyarországon én végeztem el az Ő tanítványától egyedül ezt a különleges kurzust, beavatással együtt/ Ezt a tudást szeretném átadni a résztvevőknek.

 

Továbbá az elmúlt 35 év alatt megszerzett tanulmányaimmal egészítem ki ezt az elméletet, gyakorlatokkal, meditációkkal, elemekbe adott beavatásokkal, heti rögzített, elemekhez kötődő hanganyagokkal, meditációs anyagokkal, heti utánkövető hívásokkal és olyan nagyon különleges mantrákkal, melyek a legmagasabb szintre emelik az elemek energetikai csatornáinak megtisztulását.

 

 

A tanfolyamot HÁROM SZINTEN lehetséges végezni, mindenkinek ideje és elköteleződése szerint: ÉRDEKLŐDŐ, HALADÓ, vagy MISZTIKUS szinten.

 

ÉRDEKLŐDŐ SZINT: BÁRKI végezheti ezt a verziót, bármikor, bármelyik részre becsatlakozva, elköteleződés nélkül, házi feladatot végezve, vagy nem végezve, kötetlenül. Ez a szint csak ONLINE végezhető. Vissza is nézhetők azok az részek, amikor nem tudsz résztvenni.

 

HALADÓ SZINT: Fény Kapcsolatosok számára, illetve külsős Haladó meditálók számára. Itt a résztvevő elköteleződik minden elem elvégzése mellett, házi feladatot végez, hanganyagok alapján gyakorol és az utánkövető hívásokon jelen van. Ezt a szintet lehet személyesen, online, vagy visszanézve is végezni.

 

MISZTIKUS SZINT: Ezt a szintet csak azok végezhetik, akik a Fény Kapcsolat kurzus 7 részes alapképzését elvégezték, illetve személyes elbeszélgetés során történő felmérés után, Külsős  Haladó Meditálók is. Itt nagyon különleges mantra beavatást is kap a résztvevő és elköteleződik egy rendszeres napi szinten történő mantra gyakorlat mellett, mely a különböző elemek energetikai csatornáit többezer éves mantrákkal tisztítja, gyógyítja és aktiválja. Ez a szint külön mentorálást is kap és külön utánkövető hívásokon is részt vesz.

 

Olyan komplex tananyag, tudás, gyakorlási rendszer, mantrák kerülnek átadásra, mely MINDEN SZERVRE, MINDEN CSAKRÁRA, MINDEN MERIDIÁNRA, MINDEN ÉRZELMI TARTALOMRA, MENTÁLIS ÁLLAPOTRA, SZELLEMI TARTALOMRA, KÜL ÉS BELVILÁGRA hatnak.

 

Minden energia a egész univerzumban tartalmazza az öt elemet. A testünk, vagy bármiféle teremtése Istennek, egy darabja az öt elemnek. Amint megtisztulnak az elemi energiák, és eggyéválunk az elemekkel, sok életen keresztül teljesen védetté válunk bármiféle negativitástól.

 

Az elmúlt 1 évben végigcsináltam a legszigorúbb Misztikus szint szerint az elemi folyamatokat és – bár nem voltam rossz állapotban – exponenciálisan megemelkedett az a gyógyító erő, amit a praxisunkban tudunk használni, a tudatosságom szintén komoly emelkedésen ment keresztül, stabilitásom, saját erőmben, tudásomban való megállásom nagyon intenzívvé vált, teremtőerőm, belső erőm hatványozottan emelkedett, fókuszomat még intenzívebben tartom. Bár a Felébredés ajándékát már 2012-ben megkaptam, sokkal magasabb szintre emelkedtem és minden elem áttisztult, átgyógyult bennem…úgy használom az elemeket, ahogyan szükséges, mások segítésére is.

 

Én újra elvégzem a folyamatokat a csoporttal, energetikailag támogatva a csoporttagokat!!!  Hatalmas lehetőség ezt a csodálatos tanfolyamot elvégezni!!!! Éljetek vele!!!

 

 

Az ÖT ELEM kurzus időpontjai és témái:

 

 

  1. SZEPTEMBER 20.  BEVEZETÉS, ISMERKEDÉS AZ ELEMEKKEL, AZ ALAPOK LETÉTELE, FELKÉSZÜLÉS AZ UTAZÁSRA, BEVEZETÉS A FÖLD ELEMBE

 

  1. OKTÓBER 18A FÖLD ELEM

 

  1. NOVEMBER 15. A TŰZ ELEM

 

  1. JANUÁR 10. AZ ÉTER ELEM

 

  1. FEBRUÁR 28. A VÍZ ELEM

 

  1. ÁPRILIS 4. A LEVEGŐ ELEM

 

  1. MÁJUS 9. ÖSSZEGZÉS, AZ ÖT ELEM SZINTÉZISE, FELEMELKEDÉS

 

 

Helyszín: személyesen Teremtő Szellemi Központ, Dunaharaszti, Online, vagy visszanézve

Hozzájárulás 20 000ft/ alkalom, Misztikus szint 21 000ft/ alkalom

 

A jelentkezés a részvételi díj elutalásával történik ide: Varga László, OTP Bank  11773425-05883044, utána írj egy mailt ide: namasthe.oneness@gmail.com

 

Utalás és jelentkezés alapján töltjük fel a termet, utána már csak online részvételre van lehetőség!!

 

Vágjunk bele egy olyan utazásra, melyben átadásra kerül több ezer éves pálmalevélen, bölcsek és szentek által megőrzött elméleti tudás, gyönyörű gyakorlatok, meditációk, ősi mantrák, hanganyagok. Olyan komplex, minden szintre ható, tisztulás, rendeződés, emelkedés történik az egész lényünkben, ami valóban kuriózum!!

 

Gyertek velem, rendeződjünk együtt, teremtsünk egyensúlyt a lényünk minden szintjén!!! Gyógyítsuk a testünket, az elménket, a lelkünket és ennek eredményeként éljünk végre BOLDOGAN!!!!!

 

Szeretettel várunk,

 

Mónika, Laci