„És az életem fordult egy igen nagyot!”

Tapasztalások

Az én történetem pár évvel ez előtt kezdődött, amikor 6 szőke nő Szicíliába utazott. Az egyikük én voltam, azaz másik 4 barátnőmmel és a lányommal Szicíliába utaztunk pár napra. Két barátnőm akkor már deeksha adó volt. Tőlük hallottam először erről a fantasztikus dologról. Bár nagyon fenntartással kezeltem, mert úgy tartottam akkoriban, hogy csak magamban hihetek és mindent én tudok csak megoldani magam körül. Meglehetősen furcsán fogadtam azokat a mondatokat, hogy,” ha nem tudsz valamit megoldani, ott segítséget tudsz hívni” vagy „isteni összerendezés”.

Nem hittem el.

Akkoriban jogászként dolgoztam, saját vállalkozásban. Egyedül neveltem, majd taníttattam lányomat, akivel kapcsolatunk hullámvasúton utazott. Nehéz volt mindenre elég pénzt keresni és nevelni, terelgetni egy kislányt apa nélkül. Ekkor már 7 éve éltem egyedül, nem volt társam, szerelmem, kapcsolatom. Nem értettem miért.
Bár azt gondolom, hogy jól végezetem a munkámat, de valahogy a jog sosem érdekelt igazán.
Néha nehezen lett elég pénzünk mindenre, és nagyon nyomasztott az, hátha mégse lesz elég ügyfelem. Előfordult, hogy baráti segítségre szorultam. Nem éltem meg a bőséget.
És hát nagyon egyedül éreztem magam. Életem során addig nem volt még sohasem igazi, minden értelemben vett társam, szerelmem, amire nagyon vágytam.

Tisztán emlékszem a pillanatra, ahogy nyár elején a teraszon állva nagyon el voltam keseredve. Nem nagyon volt pénzem, a lányom ekkor már a fővárosban élt, tehát egyedül voltam. Kilátástalannak tűnt minden, amikor felhívtam a deeksha adó barátnőmet és Ő segített! Azóta is nagyon hálás vagyok neki érte! Megkaptam Fitos Mónika telefonszámát!!!

Moncsi tündéri volt, azonnal megölelt, pedig vad idegen voltam. Nagyon fura volt. Elkezdtem egyéni órákra járni, majd csoportos meditációkra, majd én is deeksha adó lehettem! Mónikától és Lacitól mindig maximális segítséget kaptam és kapok, mindig hálával és nagy-nagy szeretettel gondolok rájuk!

És az életem fordult egy igen nagyot!

A pozitív változást azonnal mutatta az, hogy a lányom látta a kettőnk kapcsolatának változását, az én változásomat és nagyon rövid időn belül ő is deeksha adó lett. Hála azért, ahogy az életét isteni áldás rendezgeti! Nagyon szívet melengető ezt látni!
Ugyanez történt a legjobb barátnőmmel is! Ő is rögtön deeksha adó lett és igen jó kapcsolata van a saját istenijével!
És a környezetemből még jó páran, mert a jót, a nagyszerűt mindenki szeretné és ez így óriási, hogy meg is kapja!

Elkezdett a pénz áramolni, irodát tudtam nyitni Budapesten, majd fel tudtam költözni én is Budapestre. Kislány korom óta szívem vágya volt, hogy Budapesten éljek és teljesült!!!
Ez segítette a lányommal való kapcsolatomat is, mert többet tudtunk találkozni.

És aztán egy nagyon meleg júniusi hétvégén Mónikával és Lacival jó páran Monoron voltunk elvonuláson. Este tűzön járás volt a program. Közvetlenül az esemény előtt vihar tört ki, dörgött, villámlott és zuhogott az eső. Mónika és Laci irányításával körbe álltuk a tüzet, megfogtuk egymás kezét és énekeltünk. A közös ima eredményeként csak felettünk nem esett!!! Amikor éppen valaki átment a parázson mindig dörgött egyet, de nem esett. Az én fókuszom a párkapcsolat volt. Én is átmentem a parázson, igaz csak egyszer.

Ezt követő hétfőn találkoztam életem párjával!

Azóta együtt vagyunk! Nagyon boldog vagyok, mert társra, szerelemre leltem. Imádom!
Az én szerelmem nem csak érzelmi, de anyagi biztonságot is nyújt így a jogászkodást szinte teljesen abba tudtam hagyni és a másik nagy szerelmemmel a VASTU-val tudok foglalkozni, jelenleg jóga oktatónak is tanulok.
Azt teszem, amit szeretek, azzal telnek a napjaim, ami régi vágyam volt! Hiszem, hogy új munkámmal nagyon sok embernek tudok segíteni!
Jókat főzök, a nyarat a Balatonon töltöm.
A bőség kiteljesedett, mert soha nem éltem még meg ilyen anyagi bőséget, bőség áraszt el a tanulás során is, és ami a legfontosabb, bőség köszöntött be az emberi kapcsolataimban is! A lányom, a szerelmem, a szüleim a barátaim mind itt vannak a szívemben, tartalmas szeretettel teli kapcsolatokat dédelgetek!
Életem legnagyszerűbb utazásait élhettem meg, amikor a Mónikával kijutottam a Oneness University kurzusára és múlt év tavaszán Indiában és Nepálban vehettem részt zarándoklaton.

Persze mindez a teljesség igénye nélkül.

Nem lehet szavakba önteni a hálát, amit érzek mindezért!

Szerintem a deeksha a legkeményebb önismeret a leghatalmasabb segítséggel.
A tét pedig a boldogság, az öröm, a bőség, kinek mi.