Gyönyörű átalakulást hozó kurzus két volt szerzetessel Ananyaval és Arpithaval,
személyesen és online is, július 15-én és 18-19-én

Új valóság van születőben; egyéni, kollektív és globális szinten is.

Két lehetőségünk van:

– maga után vonszol minket a megállíthatatlan változás és betegség, kapcsolati konfliktusok, anyagi küzdelmek és egyéb fizikai, pszichológiai vagy spirituális szenvedés által, kényszerből emelkedünk,

vagy

– mint a széllovas, meglovagolva a hullámokat, elébe megyünk a változásnak és fejlődünk, emelkedünk, átalakulunk és megszüljük önmagunkban az új világot, beleszületünk az új valóságba, megélve, élvezve annak csodáját.

Ez a tanfolyam a második verzió segítésére, megtörténtetésére jött létre. Teljesen új, saját tapasztalatból született tanításokat tartalmaz, mélyen átalakító folyamatokat, gyakorlatokat, meditációkat és erős, a tudatosságot megemelő átadásokat és egy sejtszinten átalakító beavatást.

Fő fókuszunk az, hogy mindaz amit átadunk a részvevők tapintható valóságává váljon és megnyilvánuljon a mindennapokban…a régi valóság leválasztódjon és az új valóság könnyen befogadhatóvá váljon.

A program 3 részből áll, de látogatható részletekben is. Korlátozott számban személyes részvételre is lehetőség van és online is látogatható a kurzus. Ananya személyesen lesz vendégünk és adja az átadásokat és a beavatást.

ELSŐ RÉSZ: A RÉGI TE ELENGEDÉSE/ LETTING GO OF THE OLD YOU – JÚLIUS 15. /szerda/ 18-22-ig

A múlt azon részeinek elengedése történik belőled, melyek talán már a múltban sem működtek, de bizonyosan nem szolgálnak már a jelenben sem.
Meg kell látnod mit tett mindez veled, hová jutottál általa / fizikai problémák, kapcsolati nehézségek, anyagi helyzet, hivatás, életfeladat, belső, külső feszültségek / és hogy már nincs helye a jelenlegi új életben.

Amíg a régi módon gondolkozol, érzel, cselekszel, csak a régit teremtheted újra. Talán történik veled pozitív változás, de sokszor az csak átmeneti javulás és utána ismét visszaesel. Így egy folyamatos yoyo effektusban, körbe – körbe keringesz.

Az új valóság, az új Te megteremtéséhez, a régi gondolkodásminták, érzelmi reakciók, cselekedetek, a régi Te elengedése sejtszinten elkerülhetetlen.

Az az álom, ami ott él benned magadról, azért nem történik meg teljességében veled, azért nem válik valóra, mert mélyen kényelmes ragaszkodni a régi Te-hez, ijesztő a változás, hiszen sok bizonytalansággal találkozol ezen az úton.

Ez a tudattalan és sejtszintű elengedés és átalakulás történik meg az utazás első lépésében, új elméleti tudással, mély gyakorlatokkal és egy nagyon erős leválasztó rituáléval és átadással.

Csupán egy mély vízió tudja élőnek tartani benned az ÚJ TE minőségét.

MÁSODIK RÉSZ: AZ ÚJ TE VÍZIÓJÁNAK MEGTEREMTÉSE / CREATING THE VISION OF THE NEW YOU: JÚLIUS 18. /szombat/ 10:00- 17:00-ig

Hogyan képzeled el magadat a most születő új valóságban? A testedet, a kapcsolataidat, a hivatásodat, a belvilágodat, a tudatállapotodat, a világhoz való hozzájárulásodat?

Mi az álmod Önmagadról energetikailag, erődet illetően, a képességeid kibontakozásában, a jövőképedben, megszorítások, bekorlátozottság nélkül?

Ha magad mögött hagyod a múltadat, félreteszed a racionális elmédet, milyen álmod volt gyermekként az életedről? Minek a megvalósításáról álmodtál?

Milyen képességeidet szereted, mire vagy büszke magadban, mit szeretnél felfedezni, megvalósítani, mit szeretnél táplálni magadban, mi tesz boldoggá?

A második programrészben az újonnan felépülő házunk terveit fektetjük le, mélyen Önmagunkba merülve összekapcsolódunk a legmélyebben fekvő álmainkkal, a sejtjeinkben látensen szunnyadó képességeinkkel, tehetségeinkkel, melyekre már felnőttként sokszor gondoltunk úgy…Óh, ez már nem nekem való, ezt már lekéstem….

Meghalljuk végre azt a belső hívást, amely már régen kopogtat az ajtón, de még nem válaszoltunk rá…

Nagyon különleges, sejtszinten ható, beavatást kapsz, mely az ÚJ TE alapjait lefekteti és segíti annak megvalósulását.

HARMADIK RÉSZ: AZ ÚJ TE VALÓRA VÁLTÁSA/ THE MANIFESTATION OF THE NEW YOU: JÚLIUS 19. /vasárnap / 10:00-17:00-ig

A harmadik rész során a megvalósítás praktikus lépéseit tanuljuk meg.

Hogyan építsük fel, történtessük meg a fizikai világban mindezt? Mire kell odafigyelni, miben kell óvatosnak lenni ebben a folyamatban? Miben szükséges ébernek maradni? Mit és hogyan csináljuk, milyen sorrendben, a teremtés, materializálás során?

A legmagasabbrendű fejlődés táplálás által történik. Az ÚJ TE minden életterületét érintő erős pozitív, konstruktív, intelligens, szentséges és a Teremtő által teljes áldással és kegyelemmel támogatott vezérfonalakat, programokat hozunk létre, különleges áldásokkal, melyeket a területek fő Istenségei adnak majd Ananyán és Arpithan keresztül.

Új támogató hitrendszereket, sejtszintű pozitív programokat táplálunk, melyek új minőségű gondolkodás és cselekvés mintákat hoznak létre és egy folyamatos éberséget a régi állandó elengedésére, és az új életben tartására.

Megtanuljuk azt is, hogy hogyan horgonyozzuk le és tartsuk fenn az ÚJ minőségeinket, melyre egy személyre szabott üzenetet és egyéni mantrát is kapunk.

A program időpontja: július 15. /szerda / 18:00 – 22:00, július 18 –19. / szombat, vasárnap/ 10:00-17:00

Helyszíne: Teremtő Szellemi Központ, részvétel: korlátozott, csökkentett létszám személyesen és online is www.teremtoszellemikozpont.hu

egyéni konzultációs lehetőség Arpithaval online, vagy Ananyaval személyesen július 16-a délután, vagy július 17-e délelőtt

A programok külön-külön is látogathatóak!

Hozzájárulás: HATALMAS KEDVEZMÉNY ANNAK, AKI MINDHÁROM PROGRAMON RÉSZTVESZ!!!

1, Mindhárom program 32 000ft / előleg: 20 000ft/
3, Júl. 18.-19 /két nap/: 29 000ft /előleg 20 000ft/
5, Egy nap, vagy júl. 18, vagy júl. 19. 19 000ft / előleg 10 000ft/
7, Egy nap, vagy júl. 18, vagy júl. 19. + esti program júl. 15 24 000ft / előleg 20 000ft /
8. Csak júl. 15-e, esti program, 7000ft / előleg 7000ft /
9. egyéni terápia + bármely részen történő részvétel esetén: 19 000ft
10. Csak egyéni terápia: 25 000ft

Nagy szeretettel várunk Benneteket egy magasabb tudatosságú élet megteremtésére!

Arpitha, Ananya és Mónika
www.teremtoszellemikozpont.hu

Ismét találkozhatunk Arpithaval és itt lesz velünk Ananya, nagyon magas tudatállapotban élő exszerzetes és Egység Lény.

Egyik vendégünk Arpithaji, aki 14 éves korában csatlakozott az Egység Jelenséghez és Sri Bhagavan szerzetesrendjéhez. 15 évet töltött Sri Bhagavan mellett szerzetesként, mély szeretet, tisztelet és közeli barátság fűzte az Avatárhoz. Nagyon magas tudatossági szintjével sok százezer ember életére volt hatással. Szeretet és öröm állapotába segítette a hozzá fordulókat.

Misztikus állapotok sokaságát tapasztalta, tér és időnélküli dimenziókat élt meg, a határtalan tudatosság, kitágult tudatállapotának ismerője, Egység Lénynek felkért szerzetes.

Magyarország, Svájc és Korea felelős szerzeteseként is dolgozott, majd a One World Academy tanítója volt 5 éven át. Immár 4 éve önálló spirituális tanító, aki megosztja bölcsességét, tudását, tapasztalatait és tudatállapotát a hozzá kapcsolódókkal.

Tisztánlátása, kedvessége, őszintesége és barátságossága sokunkat magával ragadott az Egység Jelenségben 2008-2009-ben. Mindig számíthattunk rá, bölcs tanácsaival, jelenlétével utat mutatott, közvetlenségével megérintette a szívünket, magas tudatállapotával, pillanatok alatt kiemelt bárkit a szenvedés állapotából.

Másik vendégünk, Ananyaji szintén Sri Bhagavan szerzetesrendjének tagja volt 23 éven át. Nagyon magas tudatállapotú ember, aki 18 éven keresztül élt az Istenivel való Egység állapotában és Egység Lényként sok 100 000 embert segített hozzá emelkedéshez, az Istenivel való kapcsolathoz, felébredéshez, magas tudatállapotok megtapasztalásához, vágyaik megvalósulásához. Közel 5 éven át nem beszélt, mély meditációs állapotban létezett.
Az egyetlen fehér nő, akit Sri Bhagavan szerzetesként befogadott a rendbe és az egyetlen fehér nő, aki Egység Lényként szolgálta az Egység Jelenséget.

Ő is személyesen csatlakozik a programunkhoz, áldásával segíti a folyamatokat, Jelenlétének kiterjesztésével emeli a résztvevők tudatosságát, válaszol kérdésekre és egy különleges beavatást is ad a résztvevőknek.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás