A 2019-es év lezárása és a 2020-as év magvainak elvetése
szuperhaladó közegben

Egy gyönyörű napra gyűlik össze ismét a Fénycsalád, mely során lehetőség lesz elengedni, emelkedni, oldódni, gyógyulni, teremteni.

Ezek az alkalmak hatalmas lehetőséget hordoznak arra, hogy az igazán elszánt, a folyamatos fejlődés mellett elkötelezett, haladó csapat, magas tudatosságú közegben óriásit emelkedjen együtt, egymást segítve, kihatva a családra, szerettekre, nagyobb közösségre és a nemzet tudatosságának emelkedésére.

A nap fókusza: lezárni a 2019-es évet, minden örömével, minden nehézségével együtt. Elengedni azokat a fizikai, érzelmi, mentális, szellemi és karmikus tartalmakat, melyek lezáratlanul ismétlődhetnek a következő évben.

Megtanulva a leckét, megértve mi mindent hozott, ideje elengedni mindazt, amit nem szeretnénk továbbvinni 2020-ba. Az év által megtermelt fel nem oldott érzelmi tartalmak kiürülnek, mint az a föld, melyet kitisztítunk és előkészítünk jövő tavaszra.

Miután megtisztul a tér, elengedődik a 2019-es év, elvetjük azokat a magvakat, melyek kicsírázva egy új, termő jövőt hoz létre 2020-ban, azokon a területeken, ahol idén még nem sikerült áttörést megtörténtetni.

Természetesen, mint mindig a fókuszunkat önmagunk után, kiterjesztjük a családunkra, szeretteinkre, nagyobb közösségünkre és a nemzetünkre is.

Mindezt egy erős, haladó, magas tudatosságú közegben, intenzív, hatékony és erős emelkedést hozó gyakorlatokkal.

Szeretettel várjuk a haladókat, akik már elvégezték legalább a Teremtő kurzus 7 szintjét!

Engedjük el ezt az évet békével és teremtsünk új lehetőségeket 2020-ra!!!!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás