ÉS MEGNYÍLNAK A MENNYEK KAPUI…..
ShivaKarthikamasam: a múlt, a jelen és a jövő megszabadulása
programsorozat október 30-án és november 2-3-án
Ananya és Arpitha vezetésével

Lord Shiva egy nagyon különleges időszaka vár ránk, mely során a mennyek kapui nyitva állnak.

A legjobb időszak az őseinkkel, elhunyt szeretteinkkel való kapcsolódásra. Ha befejezetlen, gyógyulatlan kapcsolatok maradtak az őseink, generációk között, biztos lehetőség kínálkozik ekkor ezek rendezésére. Gyógyulás, emelkedés, Fény áramlik azokba a dimenziókba, szférákba, ahol ők vannak jelenleg és az ő emelkedésük, megsegítésük eredményeként, határtalan áldás áramlik a mi életünkbe, elakadt életterületeink utat engednek az őseink hálája hatására.
Ezen időszak óriási energiával segíti, hogy nagyszerű, szentséges és bölcs lényeket fogadjunk be az életünkbe, akik a jelenünkben, jelenlegi élethelyzetünkben tudnak rengeteget segíteni.
Továbbá hatalmas áldást hordoz ez az időszak a gyermekeinknek, unokáknak és mindenki számára, aki utánunk jön az élet fonalában.

Úgy tartják, hogy ez idő alatt hegyeket tudunk megmozgatni, ami azt jelenti, hogy minden olyan akadály, melynek megoldása jelenleg lehetetlennek tűnik, megmozdul Navaratri időszakában. Minden sötétség elmozdul és fénnyé alakul.
Minden méreg a testből, elméből és tudatosságból elmozdítódik és egy teljesen újjászületett, új Te emelkedik ki.

Lord Shivát úgy ismerik, hogy lerombolja a gonoszt és megteremti, megtölti az életet újjászületéssel. A 3 legerősebb aspektusa: a Teremtő, a Megőrző és a Romboló.
A Teremtő: Megteremti benned az újjászületést. Az álmaidat valósággá váltja.
A Megtartó/ Megőrző: Megőrzi az ősök áldását az életünkben és folyamatosan ontja mindezt ránk. A fontosságát ennek akkor értjük meg igazán, amikor az ősök áldásának erejét megtapasztaljuk.
A Romboló: Lerombolja a negativitást az életünkből és hegyeket mozgat, hogy elérhessük az álmainkat.

A NAVARATRI PROGRAMSOROZAT 3 ALKALOMBÓL ÁLL, MELYEK LÁTOGATHATÓK KÜLÖN IS ÉS EGYÜTT IS, SŐT KIEGÉSZÍTHETŐK A SZERZETESEKKEL TÖRTÉNŐ EGYÉNI TERÁPIAVAL!

A PROGRAMSOROZAT ELEMEI:

1, OKTÓBER 30. 18-22-ig, SPIRITUÁLIS TUDÁS, ERŐ, BÖLCSESSÉG, LÁTOGATÁS MISZTIKUS BIRODALMAKBA, SZELLEMI MEGSZABADULÁS

Lord Shivát három szemmel ábrázolják. A nap a jobb szeme, a Hold a bal szeme, a Tűz a harmadik szeme.A két szeme, a jobb és a bal, az Ő tevékenységét szimbolizálják a fizikai világban. A harmadik szeme a homloka közepén a spirituális tudást és erőt szimbolizálja, és így úgy nevezik; a bölcsesség szeme. Mint a tűz, Shiva harmadik szemének erőteljes pillantása elűzi a gonoszt, a negativitást, az akadályokat.
Ezen a szépséges estén aktiváljuk a harmadik szemünket, mely megnyílik misztikus birodalmak felé mantrák, meditációk és szertartások segítségével.
Oldódnak azok a felgyülemlett negatív tartalmak, melyek akadályokként manifesztálódnak a mindennapokban.
Összekapcsolódunk még a saját spirituális tudásunkkal, erőnkkel és bölcsességünkkel, melyet egyre intenzívebben tudunk használni az életünkben.

2, NOVEMBER 2-3 ÉS MEGNYÍLNAK A MENNYEK KAPUI / Bármelyik nap külön is látogatható /

November 2. /szombat/: A MÚLT:

Ezen a napon a mennyek kapui megnyílnak a múlt megszabadulása és megemelkedése felé.

Shiva hatalmas erejével megszabadulunk karmikus terhektől, múlt életekből áthozott tartalmaktól. Olyan Ő mint az aranyműves…a régi, már javíthatatlan arany ékszereket beolvasztja, hogy új, szépséges ékszereket készítsen.

Az őseink meggyógyítása, áldásuk megkapása, a megszabadulás felé kísérésük folyamata előfeltétele egy szépséges életnek.
Őseink, eltávozott szeretteink megemelkednek a Fény felé, belépve egy magasabb szférába, ahol 100 000szer nagyobb a Fény, mint ahol eddig voltak….így sokszorosa áldás áramlik a mi életünkbe is, elakadt életterületek megmozdulnak, megemelkedik az életünk minősége.
Megmozdulnak a hegyek, hiszen a teljes múltunk áttisztul, átoldódik..bármi is történt velünk a jelen pillanatig, átalakul, megszabadul…, hiszen a múlt tartja a jelent börtönben, és bezárja a jövő lehetőségeit.

Shiva lerombolja a múlt univerzumát, hogy új teremtés jöhessen létre..

A volt szerzetesek általi elmélet, tanítás, különleges folyamat, felemelő meditáció, Shiva áldása és beavatása várja a részvevőket, kiegészítve egy gyönyörű múltat megszabadító szertartással. Kapcsolódunk a hétvége alatt Indiához is, Shiva templomhoz, Panditok /papok/ általi mély, átalakító rituáléhoz.

Hatalmas lehetőség mindez, hogy tegyünk az őseinkkért, elhunyt szeretteinkért, önmagunk emelkedéséért, hiszen ekkor van a keresztény kultúrában is Mindenszentek és Halottak napja, mely energiájában megtámogatja a programot és sok-sok millió ember összeadódó imája erősíti a folyamatokat.

November 3. /vasárnap/: A JELEN ÉS A JÖVŐ:

A második nap készülnek az új ékszerek.. amit szeretnél és ahogy szeretnéd!

Átoldódik, újrateremtődik a jelen és megformálódik a jövő.

Ezen időszak óriási energiával segíti, hogy nagyszerű, szentséges és bölcs lényeket fogadjunk be az életünkbe, akik a jelenünkben, jelenlegi élethelyzetünkben tudnak rengeteget segíteni.

Bevonzzuk és összekapcsolódunk azokkal a Segítő Erőkkel, Bölcsekkel, Fénylényekkel, Szentséges Segítő Energiákkal, időn és téren át, akik segítenek a jelent,- végre a választás hatalmával felruházva-, saját képünkre formálni, elültetni azokat a magokat, melyek már olyan gyümölcsöt teremnek a jövőben, amilyet szeretnénk.

Továbbá hatalmas áldást hordoz ez az időszak a gyermekeinknek, unokáknak és mindenki számára, aki utánunk jön az élet fonalában. Segítünk a jövőnek, áldással árasztjuk el a jövőt, olyan Fénymagokat helyezünk el, melyek segítik a gyermekek és későbbi generációk életét, boldogulását.

Ez idő alatt hegyeket tudunk megmozgatni, ami azt jelenti, hogy minden olyan akadály, melynek megoldása jelenleg lehetetlennek tűnik, megmozdul Navaratri időszakában. Minden sötétség elmozdul és fénnyé alakul.

Minden méreg a testből, elméből és tudatosságból elmozdítódik és egy teljesen újjászületett, új Te emelkedik ki.

A második nap, újjászületünk, teremtünk, ünnepelünk. Indiából egy különleges áldást kapunk, Ananya és Arpitha vezeti és segíti a napot, jelenlétük, tudásuk, velük megélt meditációk, kézzel adott áldások és beavatásuk hatalmas erőtérrel járul hozzá a hétvégéhez.

Indiában a szerzetesek, papok, Arpitha szülei, Arpitha és Ananya, továbbá mi, az itthoni szervezők, mindannyian teljes energiánkkal készülünk és biztosak vagyunk benne, hogy A MENNYEK KAPUI NYITVA ÁLLNAK.. programsorozat hatalmas emelkedést hoz mind a múltnak, mind a jelennek és a jövőnek egyaránt!!

A programok helyszíne: Teremtő Szellemi Központ, Dunaharaszti /telekocsik: erika.kuti@gmail.com /

időpontja:
október 30. 18:00-22-ig
november 2. 10:00-17:00
november 3. 10:00-17:00

Jelentkezés és további infó: erika.kuti@gmail.com , Mivel a férőhelyek korlátozottak a központban, a jelentkezések /előlegutalás / sorrendjében töltjük fel a termet.

Hozzájárulás: HATALMAS KEDVEZMÉNY ANNAK, AKI MINDHÁROM PROGRAMON RÉSZTVESZ!!!

1, Mindhárom program /okt.30, nov. 2-3/ egyéni terápia nélkül: 30 000ft / előleg: 20 000ft/
2, Mindhárom program /okt.30, nov. 2-3/ egyéni terápiával: 45 000ft
3, Nov. 2 és nov. 2 /két nap/ egyéni terápia nélkül: 27 000ft /előleg 20 000ft/
4, Nov. 2 és nov. 2 /két nap/ egyéni terápiaval: 42 000ft
5, Egy nap, vagy nov. 2, vagy nov.3 egyéni terápia nélkül 18 000ft / előleg 10 000ft/
6, Egy nap, vagy nov. 2, vagy nov.3 egyéni terápiával 37 000ft
7, Egy nap, vagy nov. 2, vagy nov.3 + október 30-a egyéni terápia nélkül: 24 000ft / előleg 20 000ft /
8. Csak okt. 30-a egyéni terápia nélkül: 7000ft / előleg 7000ft /
9. Csak egyéni terápia + bármely részen történő részvétel esetén: 19 000ft
10. Csak egyéni terápia: 25 000ft

Az egyéni terápiákat november 4-én délután és november 5-én egész nap tartjuk. /időpontfoglalás Eránál a teljes összeg kifizetésével: erika.kuti@gmail.com /

Nagy-nagy szeretettel várunk Benneteket ezen a múlt, jelent és jövőt megszabadító és felemelő eseményen, ahol a mennyek kapui megnyílnak!

Arpitha, Ananya, Mónika, Laci és a sok sok szervező, segítő Indiából és Magyarországról
www.teremtoszellemikozpont.hu

Ismét találkozhatunk Arpithajivel, a Swadharma program nagysikerű vendégével és itt lesz velünk Ananyaji, nagyon magas tudatállapotban élő exszerzetes és Egység Lény.

Egyik vendégünk Arpithaji, aki 14 éves korában csatlakozott az Egység Jelenséghez és Sri Bhagavan szerzetesrendjéhez. 15 évet töltött Sri Bhagavan mellett szerzetesként, mély szeretet, tisztelet és közeli barátság fűzte az Avatárhoz. Nagyon magas tudatossági szintjével sok százezer ember életére volt hatással. Szeretet és öröm állapotába segítette a hozzá fordulókat.

Misztikus állapotok sokaságát tapasztalta, tér és időnélküli dimenziókat élt meg, a határtalan tudatosság, kitágult tudatállapotának ismerője, Egység Lénynek felkért szerzetes.

Magyarország, Svájc és Korea felelős szerzeteseként is dolgozott, majd a One World Academy tanítója volt 5 éven át. Immár 4 éve önálló spirituális tanító, aki megosztja bölcsességét, tudását, tapasztalatait és tudatállapotát a hozzá kapcsolódókkal.

Tisztánlátása, kedvessége, őszintesége és barátságossága sokunkat magával ragadott az Egység Jelenségben 2008-2009-ben. Mindig számíthattunk rá, bölcs tanácsaival, jelenlétével utat mutatott, közvetlenségével megérintette a szívünket, magas tudatállapotával, pillanatok alatt kiemelt bárkit a szenvedés állapotából.

Másik vendégünk, Ananyaji szintén Sri Bhagavan szerzetesrendjének tagja volt 23 éven át. Nagyon magas tudatállapotú ember, aki 18 éven keresztül élt az Istenivel való Egység állapotában és Egység Lényként sok 100 000 embert segített hozzá emelkedéshez, az Istenivel való kapcsolathoz, felébredéshez, magas tudatállapotok megtapasztalásához, vágyaik megvalósulásához. Közel 5 éven át nem beszélt, mély meditációs állapotban létezett.
Az egyetlen fehér nő, akit Sri Bhagavan szerzetesként befogadott a rendbe és az egyetlen fehér nő, aki Egység Lényként szolgálta az Egység Jelenséget.

Ő is személyesen csatlakozik a programunkhoz, áldásával segíti a folyamatokat, Jelenlétének kiterjesztésével emeli a résztvevők tudatosságát, válaszol kérdésekre és egy különleges beavatást is ad a résztvevőknek.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás