A túléléstől a dualitáson túl – forradalmian új kurzus
május 23-án és 24-én, két volt szerzetessel Arpithaval és Ananyaval

Egy nagyon különleges, teljesen új kurzusra hívunk Benneteket.

Forradalmian új, saját tapasztalatból származó, határtalan felismeréseket hozó elmélet, sok praktikus gyakorlat, mélyen átalakító meditációk és nagyon magas tudatosságú átadások, melyek olyan felismeréseket hoznak, melyek belső tudássá, bölcsességgé érve, átalakítják az életünket, segítve azt a változást, fejlődést emelkedést és áttörést, melyre szükségünk van a jelenben.

Hatalmas lelkesedéssel osztjuk meg ezt a programot veletek, hiszen ami és ahogyan átadásra kerül, teljesen új, még sohasem hallott és tapasztalt elméleti és gyakorlati anyag.

A program 2 napos és 4 részből áll. Bármelyik rész elvégezhető önállóan is, illetve egy nap is választható.

A folyamat végigvezet minket azon a az utazáson, mely az alacsony tudatállapotokból halad a magasabb tudatállapotok felé.

Megismerjük, azonosítjuk és megtapasztaljuk a tudatállapotokat. Milyen jellemvonásaik vannak? Honnan ismerjük fel őket? Hogyan juthatunk ki belőlük, illetve hogyan érhetőek el? Milyen gyógyító hatásaik vannak?

Nagyon különleges utazáson veszünk részt, mely magába foglalja az egész életünket, a fennteket és a lennteket, és megkapjuk azokat a kulcsokat, melyek segítségével ki –be járhatunk a tudatállapotok között, amikor éppen szükségünk van rá.

A szombati program:

10:00-13:00: A TÚLÉLÉSTŐL A BIZTONSÁGBA/ A LEKAPCSOLÓDÁSBÓL AZ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSBA:

A túléléskor a testünket, az elménket és a tudatosságunkat üss, vagy fuss üzemmódban használjuk. Veszélyre figyelünk, készen állunk elmenekülni minden pillanatban. Mindez gyengíti az immunrendszerünket, az agy unottá válik, a tudatosságunkat kompromisszumra trenírozzuk.
Milyen érzés fenyegetettség állapotában élni?
Már megszokássá vált, így észre sem vesszük, csak jelen van ez az állapot.
Olyan a túlélésre, a lekapcsolódásra hangolt élet, mintha mindig egy dal menne a háttérben. Az óvatosság nevében kaptuk ezt a programot az emberiségtől, még az őskorból.

A túlélésért való küzdelemből csak lekapcsolódás születhet. Te vagy én? Enni vagy meghalni? Ha a legalkalmasabb élhet csak túl, lehetséges ott összekapcsolódás? Az agyunk elkülönültségre van hangolva…lehetséges összekapcsolódás a megosztottságban?

Ebből az állapotból mozdulunk el a biztonság felé…melyben a valóság természetével vagyunk kapcsolatban. Mindenkinek van elegendő.
Ha az emberiség ki tud emelkedni innen, felismerjük, hogy nemcsak mindenki túlélhet, hanem boldogan együtt létezhet, együtt élhet….olyanná válunk, mint egy biztonságban lévő gyermek, akinek nem kell bizonyítania minden pillanatban, hogy szerethető.

Az összekapcsolódás automatikusan megjelenik, a jóság és az együttműködés kivirágzik.

Annyira könnyű élni összekapcsolódásban. A magányosság és az unalom nem létezik ebben az állapotban. A kapcsolatok tisztává válnak…és mivel összekapcsoltságból nyúlsz ki a másik felé, sok energia marad, hogy oda kapcsolódj, ahonnan a másik feléd irányul..így nincs félreértés. A másik úgy érzi látják őt. Igazán és őszintén összeértek és minőségi kapcsolódás jön létre.

15:00- 18:00: A SZENVEDÉSBŐL AZ ÖRÖMBE:

Amikor az alapvető szükségleteink hiányoznak, szenvedünk.
Társasági lények vagyunk. A legfontosabb szükséglet minden emberben, hogy szeressék és szerethessen. A túlélési üzemmódból született lekapcsolódásban van öröm?
Az elválasztódás minket embereket annyira magányossá tesz, és ez minden fájdalom oka.

Amikor nem ragaszkodsz a szenvedéshez, egy boldog tudatállapotba érkezel…és egy boldog ember boldog világot teremt. Amikor jól érzed magad, boldog vagy, automatikusan kedvessé válsz, tudod, hogyan kapcsolódj a másikhoz. A Magasabb Énnel való kapcsolat is erőssé válik. Ebből az állapotból könnyűvé válik annak a megteremtése, amit szeretnél.

A vasárnapi program:

10:00-13:00: AZ ELÉGEDETTLENSÉGBŐL A BETELJESEDÉSBE:

Öröm és összekapcsolódás nélkül, lehet elégedettség és beteljesedés az életünkben? Egy magányos állapotból/ nézőpontból lehetséges boldogságot teremteni?
Bármi, amit teszünk, csak az egó megelégedésére tesszük. Semmi gond sincs az egóval, de az egó és a beteljesedés, olyan mint a tűz és a víz…nem járnak együtt. Így még a teljesítmény sikere után is megjelenik a hiány….még egy tökéletes napon is elégedetlenek vagyunk.

Mi történik amikor beteljesedett életet élünk? Az elégedettség tudatállapota jellemzi a mindennapokat. Ebben az állapotban az élet játékát játszuk, hiszen játékká válik az élet. Arra fókuszálunk, hogy élvezzük a játékot. Ez a lényünk természetes állapota.

15:00-18:00: A VALÓSÁG MEGTAPASZTALÁSA ÚGY, AHOGYAN VAN / NYUGALOM ÉS ÖRÖM:

Amikor nincs beteljesedés, olyanok vagyunk, mint az éhes ember. Amikor nagyon éhesek vagyunk, hogyan tapasztalnánk a valóságot úgy, ahogyan van?
Mit jelent a valóság megtapasztalása, úgy ahogyan van? Egy olyan tudatállapot, ahol nincs ragaszkodás, ellenállás, ahol nem próbálunk ellenőrizni és ahol bízunk a Magasabbrendű Énben.
A kihívások és a fájdalom természetes, de a szenvedés nem. Ugyanis ez az, ami elmozdít minket a valóságból és a múltban, vagy a jövőben tart minket.
Amikor megtanuljuk, hogy a jelenben tartsuk magunkat, az agy megedződik arra, hogy a valóságot tapasztaljuk.

Amikor elérjük ezt az állapotot, ott lehet nyugalom, öröm, kegyelem és áldás állapota. Ez az állapot kihívás mentes állatot?

Az öröm egy gyermeki állapot, az ártatlansághoz való visszatérés.
A valóság megtapasztalásában, ahogyan van, úgy válaszolunk a kihívásokra, ahogyan szükséges abban a helyzetben.

Ahogyan a egyre magasabbra emelkedik a tudatosságunk, nincs többé dualitás…csupán gondoskodás és fejlődés.

A két nap 4 programja hatalmas élményt ad. Új, magas tudatosságból csatornázott, tapasztalaton alapuló elmélet, átalakulást hozó meditációk és határtalan kegyelmet, emelkedést adó és az elméletet tapasztalattá alakító átadások, továbbá praktikus, otthon használható gyakorlatok.

A program helyszíne és időpontja: online, május 23-24. / szombat, vasárnap/

Jelentkezés és további információ: erika.kuti@gmail.com

Hozzájárulás: NAGY KEDVEZMÉNY A TELJES HÉTVÉGÉN RÉSZVEVŐKNEK!! 28 000ft

1 nap díja: 17 000ft
1 programrész : 9000ft

Nagy szeretettel várunk Benneteket erre a nagyon különleges programsorozatra!!!

Arpitha, Ananya, Mónika
www.teremtoszellemikozpont.hu

Ismét találkozhatunk Arpithaval és itt lesz velünk Ananya, nagyon magas tudatállapotban élő exszerzetes és Egység Lény.

Egyik vendégünk Arpithaji, aki 14 éves korában csatlakozott az Egység Jelenséghez és Sri Bhagavan szerzetesrendjéhez. 15 évet töltött Sri Bhagavan mellett szerzetesként, mély szeretet, tisztelet és közeli barátság fűzte az Avatárhoz. Nagyon magas tudatossági szintjével sok százezer ember életére volt hatással. Szeretet és öröm állapotába segítette a hozzá fordulókat.

Misztikus állapotok sokaságát tapasztalta, tér és időnélküli dimenziókat élt meg, a határtalan tudatosság, kitágult tudatállapotának ismerője, Egység Lénynek felkért szerzetes.

Magyarország, Svájc és Korea felelős szerzeteseként is dolgozott, majd a One World Academy tanítója volt 5 éven át. Immár 4 éve önálló spirituális tanító, aki megosztja bölcsességét, tudását, tapasztalatait és tudatállapotát a hozzá kapcsolódókkal.

Tisztánlátása, kedvessége, őszintesége és barátságossága sokunkat magával ragadott az Egység Jelenségben 2008-2009-ben. Mindig számíthattunk rá, bölcs tanácsaival, jelenlétével utat mutatott, közvetlenségével megérintette a szívünket, magas tudatállapotával, pillanatok alatt kiemelt bárkit a szenvedés állapotából.

Másik vendégünk, Ananyaji szintén Sri Bhagavan szerzetesrendjének tagja volt 23 éven át. Nagyon magas tudatállapotú ember, aki 18 éven keresztül élt az Istenivel való Egység állapotában és Egység Lényként sok 100 000 embert segített hozzá emelkedéshez, az Istenivel való kapcsolathoz, felébredéshez, magas tudatállapotok megtapasztalásához, vágyaik megvalósulásához. Közel 5 éven át nem beszélt, mély meditációs állapotban létezett.
Az egyetlen fehér nő, akit Sri Bhagavan szerzetesként befogadott a rendbe és az egyetlen fehér nő, aki Egység Lényként szolgálta az Egység Jelenséget.

Ő is személyesen csatlakozik a programunkhoz, áldásával segíti a folyamatokat, Jelenlétének kiterjesztésével emeli a résztvevők tudatosságát, válaszol kérdésekre és egy különleges beavatást is ad a résztvevőknek.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás