“Amint fent, úgy lent, ahogy belül, úgy kívül”

Smaragdtábla, Hermész Triszmegisztosz

 

 

         2022 – A FÉNY ÉVE

                évteremtő nap

                 január 9-én

            személyesen és online is

 

 

A 2022-es év a Fénnyel, a szellemi, a magasabb világokkal való kapcsolat éve.

 

Kiürítve a kapcsolódás akadályait, lehetővé válik mind a belvilágban, mind a külvilágban továbblépni a Fény felé, megvalósítva azt a belső állapotot, magasabb tudatállapotot, Istennel való kapcsolatot, mely a külvilágban olyan változásokat tesz lehetővé, melyek hatására megteremtődnek, csodába illő módon megvalósulnak régen vágyott céljaink, terveink.

 

Az Évteremtő napunk célja – immár 16 éve, minden januárban –, hogy beprogramozzuk, bevonzzuk azokat a belső és külső átalakulásokat, emelkedést és beteljesülést, melyet az adott évben szeretnénk.

 

Az elmélet, a gyakorlatok, meditációk, energia átadások azt segítik, hogy mind a belvilágunkban, mind a külvilágunkban hónapról-hónapra tudatosan végiggondolva, hatalmas csoportenergiával is megtámogatva, elmozduljunk a megvalósulás felé.

 

A fókuszunk egyaránt érinti mind a teljesítményt: külső siker, anyagi gyarapodás, munkahelyi , kapcsolati, egészségügyi jólét és a beteljesülést is, mely szívből jövő örömteli megélése, élvezete és hálatelt elismerése a megteremtett állapotnak.

 

Foglalkozunk a nap során a Bőség tudatossággal, az Egészség tudatossággal és az Áldás tudatossággal is, illetve minden részvevő kap egy letölthető évteremtő hanganyagot, mellyel nap mint nap formálhatja a külső és belső valóságát és hónapról-hónapra Fénnyel teremtheti a 2022-es esztendőt.

 

Pozitív, önbeteljesítő, Fény lenyomatokat teremtünk és helyezünk el Fent és Lent, Bent és Kint.

 

 

A tanfolyam:

 

időpontja: január 9. /vasárnap/  10:00- 17:00-ig

 

helyszíne: Teremtő Szellemi Központ, személyes és online részvétel is lehetséges

 

hozzájárulás: 12 000ft

 

Nagy szeretettel várunk Benneteket erre a csodaszép Fény évteremtő napra,

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás