SWADHARMA–A SAJÁT UTAM
/ életút, életfeladat, életcél, vízió /
szeptember 30-án a Lurdy – házban!!

Egy nagyon különleges program és egy még különlegesebb vendég vár ránk szeptember végén.

Sok év barátsága, közös munkája és immár 2 év előkészületei után boldogan tudatom Veletek, hogy gyönyörű, átalakító, felemelő, gyógyító és tudatosságemelő nap programja született meg.

Vendégünk Arpithaji, aki 14 éves korában csatlakozott az Egység Jelenséghez és Sri Bhagavan szerzetesrendjéhez. 15 évet töltött Sri Bhagavan mellett szerzetesként, mély szeretet, tisztelet és közeli barátság fűzte az Avatárhoz. Nagyon magas tudatossági szintjével sok százezer ember életére volt hatással. Szeretet és öröm állapotába segítette a hozzá fordulókat.

Misztikus állapotok sokaságát tapasztalta, tér és időnélküli dimenziókat élt meg, a határtalan tudatosság, kitágult tudatállapotának ismerője, Egység Lénynek felkért szerzetes.

Magyarország, Svájc és Korea felelős szerzeteseként is dolgozott, majd a One World Academy tanítója volt 5 éven át. Immár 4 éve önálló spirituális tanító, aki megosztja bölcsességét, tudását, tapasztalatait és tudatállapotát a hozzá kapcsolódókkal.

Tisztánlátása, kedvessége, őszintesége és barátságossága sokunkat magával ragadott az Egység Jelenségben 2008-2009-ben. Mindig számíthattunk rá, bölcs tanácsaival, jelenlétével utat mutatott, közvetlenségével megérintette a szívünket, magas tudatállapotával, pillanatok alatt kiemelt bárkit a szenvedés állapotából.

Közös programunk fő fókusza: segíteni minden részvevőt összekapcsolódni a saját életútjával, a saját víziójával.

Ha már a saját ösvényén jár a résztvevő, akkor a továbblépés segítése, az akadályok elhárítása, illetve a saját Swadharmával /életút / való szorosabb összekapcsolódás, a tisztánlátás, tisztánérzés erősítése, a belső igazsággal való összekapcsolódás, illetve a Magasabb Énnel való kapcsolat erősítése a cél.

Az életfeladatunk egy folyamatosan nyíló virág, mely újabb és újabb szirmot bont, minél inkább összekapcsolódunk a bennünk rejlő tudással, bölcsességgel, képességekkel, áldásokkal. Ezt a folyamatot segíti, erősíti és táplálja ez a programsorozat.

Hiszen csak a saját víziónkkal való teljes összekapcsolódás hoz kiteljesedést és beteljesedést az életünkbe. Így mintegy következményként megjelenik, a belső béke, a belső erő, az önmagunkkal és másokkal való összekapcsolódás, az együttérzés, az elfogadás, a nyugalom az önátadás és a vezettetés állapota. Belesimulunk az élet gyönyörű áramlásába, mely igazi, belülről jövő szabadság és boldogság érzéssel ajándékoz meg minket.

A program:

10:00-12:30 BELSŐ ŐSZINTESÉG : Első lépésünk az úton a belső igazságunk felfedezése, mely abban segít, hogy pontosan el tudjuk dönteni, hogy mi az, ami a miénk és mi az, ami nem. Mi tartozik hozzánk és mi nem. Mit akarunk és mit nem. Mi táplál és mi az, ami nem. Mibe érdemes energiát beletenni, mert előre visz és mi az, ami biztosan nem a vágyott cél felé vezet.
E nélkül a tudás és tapasztalás nélkül elveszünk, nem vagyunk tisztában a saját árnyoldalainkkal, napos oldalainkkal, motivációinkkal, döntésképtelenné válunk, káosz köszönt az életünkbe. Így, vagy nem teszünk semmit, megmerevedünk, gúzsba kötve érezzük magunkat, nem tudunk mozdulni egy élethelyzetben, vagy össze-vissza kapkodunk, egy lépést teszünk előre, majd egyet hátra, de valójában nem tudunk elmozdulni, változást előidézni, átalakulni a helyzetben.
Az Arpithaji-vel való közös meditáció, a különleges áldások, az Egység Meditáció, az új nézőpontú elmélet és a kérdés-válasz lehetőség az ex szerzetessel, mind azt a célt segítik, hogy össze tudjunk kapcsolódni a saját belső igazságunkkal, mely felkészít minket a következő lépésre a Magasabb Énnel való kapcsolatra, melyben megtaláljuk a hitünket.

13:00-15:30 MAGASABB ÉNNEL VALÓ KAPCSOLAT – HIT : Második lépésünk a Magasabb Énünkkel / Belső Vezető, Isteni Jelenlét, Segítő Erő, Segítő Energia /való kapcsolat erősítése, eme kapcsolat egyre intenzívebb megtapasztalása, csodálatos véletlen egybeesések egyre növekvő jelenléte, egyre erősebb hála megtapasztalása és végül csodák áramlásába való belesimulás.
A Magasabb Én egy tapasztalás bennünk. Isten sokféleképpen felfogható, általunk választott formában tapasztalható. Isten egy tapasztalás a tudatosságunkban. Mi teremtjük a saját Isten tapasztalásunkat, a nézőpontjainkkal, hozzáállásunkkal, elme beállítottságunkkal, korábbi tapasztalataink alapján. Ez az Istenkép alakítja, irányítja az életünket.
Ezen kapcsolat segítségével egy áramlásba kerülünk és meglátjuk minden élet összekapcsoltságát, biztonságban érezzük magunkat, tisztánlátást kapunk, átadjuk és odaadjuk magunkat és paradox módon, minden beáramlik az életünkbe… görcs, akarás, feszültség, ragaszkodás, kontrol és stressz nélkül. Megszületik a hitünk.
Ebben a programrészben, a gyönyörű elmélet mellett, különleges gyakorlatokban vehetünk részt. Arpithaji magas tudatosságú áldása, mély meditáció és lehetőség a saját kérdések feltételére továbbsegíti a Magasabb Énnel való kapcsolatot és a hit megszületését, vagy erősödését bennünk.

16:00-18:30: ÉLETFELADAT – VÍZIÓ : Mi is az életünk víziója? El tudunk-e képzelni egy olyan csónakot a vízben, mely nem tudja hová is megy? Ugyanígy, ha nincs víziónk az életünket illetően, minden tapasztalás, ami ér minket, megváltoztatja azt, akik vagyunk. Minden sikertelenség megváltoztatja azt, amit tenni akarunk.
Fontos kérdések: Milyen ember akarsz lenni? Milyen kapcsolatokat, munkát akarsz az életedben? Amikor az életed filmjét nézed, milyen embernek akarod látni magad ott?
Ha nincs víziód, lerombolódik az életed. Csak az életfeladattal való összekapcsolódás ad erőt és bátorságot ahhoz, hogy felépíts valamit magad és mások számára.
Ebben a részben nagyon erős áldásformák, Egység Meditáció és Arpithaji különleges gyakorlata segíti a részvevőket a saját útjuk felfedezésében, akadálytalanabbá tételében, a tisztánlátásban, az erő és energia merítésben a továbblépéshez és abban, hogy minden részvevő egyre inkább lássa és összekapcsolódjon azzal a nagyobb képpel, mely egy sas nézőpontot ad a helyzetekről, eseményekről, tanulnivalóról, teendőkről.
A sas nézőpont, egy magasabb tudatállapotba való emelkedés eredménye, melyben érthetővé, láthatóvá válik egy nagyobb rész az életünk szőtteséből.

19:00-21:00 KÉRDÉS- VÁLASZ /ingyenes az egész napon részvevők számára/ Itt mindenki felteheti a kérdéseit a magas tudatosságú volt szerzetesnek, tanítónak. Lehetőség nyílik megvitatni a nap témáját, tanácsot kérni, áldást kérni stb. A részvevők kapnak továbbá egy otthon végezhető gyakorlatot, mely továbbsegíti őket a saját életfeladatuk kibontakoztatásában és a saját útjuk felvállalásában.

A program időpontja és helyszíne: szeptember 30. /vasárnap/, Budapest Lurdy-ház

Jelentkezés / 5000ft előleggel / és további infó: erika.kuti@gmail.com /korlátozott férőhely – jelentkezés sorrendjében töltjük fel a helyeket/

Hozzájárulás: EGÉSZ NAPOS KEDVEZMÉNY!! 12 000ft / mindhárom program+kérdés –válaszok rész /, vagy
4700ft/programrész, 2000ft/ kérdés-válaszok

Szeretettel várunk,

Arpitha, Mónika

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás