A Boldogság Művészete
Február 3-án a Lurdy-házban
  immár 2 nagyon különleges vendéggel!!!
Egy gyönyörű programra hívlak Benneteket, melyben ismét találkozhatunk Arpithajivel, a Swadharma program nagysikerű vendégével és zoom rendszeren bekapcsolódik Ananyaji, nagyon magas tudatállapotban élő exszerzetes és Egység Lény.
Egyik vendégünk Arpithaji, aki 14 éves korában csatlakozott az Egység Jelenséghez és Sri Bhagavan szerzetesrendjéhez. 15 évet töltött Sri Bhagavan mellett szerzetesként, mély szeretet, tisztelet és közeli barátság fűzte az Avatárhoz. Nagyon magas tudatossági szintjével sok százezer ember életére volt hatással. Szeretet és öröm állapotába segítette a hozzá fordulókat.
Misztikus állapotok sokaságát tapasztalta, tér és időnélküli dimenziókat élt meg, a határtalan tudatosság, kitágult tudatállapotának ismerője, Egység Lénynek felkért szerzetes.
Magyarország, Svájc és Korea felelős szerzeteseként is dolgozott, majd a One World Academy tanítója volt 5 éven át. Immár 4 éve önálló spirituális tanító, aki megosztja bölcsességét, tudását, tapasztalatait és tudatállapotát a hozzá kapcsolódókkal.
Tisztánlátása, kedvessége, őszintesége és barátságossága sokunkat magával ragadott az Egység Jelenségben 2008-2009-ben. Mindig számíthattunk rá, bölcs tanácsaival, jelenlétével utat mutatott, közvetlenségével megérintette a szívünket, magas tudatállapotával, pillanatok alatt kiemelt bárkit a szenvedés állapotából.
Másik vendégünk, Ananyaji szintén Sri Bhagavan szerzetesrendjének tagja volt 23 éven át. Nagyon magas tudatállapotú ember, aki 18 éven keresztül élt az Istenivel való Egység állapotában és Egység Lényként sok 100 000 embert segített hozzá emelkedéshez, az Istenivel való kapcsolathoz, felébredéshez, magas tudatállapotok megtapasztalásához, vágyaik megvalósulásához. Közel 5 éven át nem beszélt, mély meditációs állapotban létezett.
Az egyetlen fehér nő, akit Sri Bhagavan szerzetesként befogadott a rendbe és az egyetlen fehér nő, aki Egység Lényként szolgálta az Egység Jelenséget.
Ő is csatlakozik a programunkhoz zoom rendszeren keresztül, áldásával segíti a folyamatokat, Jelenlétének kiterjesztésével emeli a résztvevők tudatosságát, válaszol kérdésekre és egy különleges beavatást is ad a résztvevőknek.
Közös programunk fő fókusza a világban zajló sok külső és belső konfliktus ellenére, a múltba és a jövőbe ugráló elme zavarodottsága mellett, megtapasztalni a Jelen-lét állapotát, megélni a pillanat örömét, élvezni azt, amivel rendelkezünk, elsajátítani a Boldogság Művészetét.
 
A nap során tudatába kerülünk azon tényezőknek, melyek újra és újra kiragadnak a jelenből, lerombolva a pillanat örömének megélését, tudatosítjuk, hogyan és miért történik mindez, milyen motivációk állnak ezen folyamatok mögött és megtanuljuk különböző technikák segítségével, mit tehetünk nap mint nap a saját boldogságunkért, jelenben létünkért, a tudatosságunk megemeléséért. 
Az Itt és Most egy tudatállapot, melyben a bőség automatikusan megjelenik és magához vonzza a még nagyobb bőséget. Itt kitágul a tér és minél tovább időzünk ebben az állapotban, annál nagyobb mértékben nyílnak meg a lehetőségek, annál több csoda történik velünk és annál több összefüggést látunk és értünk meg az életünkből.
A Jelen-létben békére lelünk, időtlen nyugalom jelenik meg, elégedettség és öröm uralkodik.
A megoldandó helyzeteket, nehézségeket, kihívásokat, akár krízist sokszor nem kerülhetjük el…de az, hogy milyen gyorsan tudunk kilépni a szenvedésből és visszatérni a Jelen-lét állapotába, nagy mértékben meghatározza az életminőségünket és hogy mennyi örömet tudunk megélni a mindennapokban.
Ki is lenne hitelesebb ebben a témában, mint az az exszerzetesnő, aki az Itt és Most, Jelenlét állapotában élte és éli a mindennapjait hosszú évtizedek óta!!!
A program:
10:00-12:30: A HALOGATÁS DÉMONA: Az első programrészben sorra vesszük azokat az akadályokat, szokásszerű cselekvéseket, elméleteket, örökségeket, elme által generált minőségeket, melyek kiszakítanak és eltávolítanak minket a Jelen-lét állapotából. Észrevétlenül, tudattalanul elveszítjük a pillanat örömét és belépünk a konfliktus, a belső békétlenség állapotába, ahol már vagy a múltban, vagy a jövőben találjuk magunkat.
Foglalkozunk a halogatással, mely a legnagyobb képmutatás, hiszen hazugságon alapszik, melyek során elmenekülünk a valóság elől, egy teremtett kényelem-világba, ahol megmagyarázzuk magunknak, miért nem tesszük meg, amire szükség van. Itt vagy sajnáljuk magunkat, vagy szenvedünk, vagy egy szép holnapot képzelünk el, anélkül, hogy bármit tennénk érte.
Továbbá tanulunk az álmodozás átkáról is, mely egy olyan tudatállapot, ahol nem a valóságban élünk, vagy egy jobb jövőről hallucinálva, tettek nélkül, vagy elakadunk egy problémába, mert nem a megoldásra fókuszálunk.
Az elméleti részben Arpithaji megismertet minket még sok olyan tartalommal, melyek ellopnak minek a jelenből és észrevétlenül elveszítjük a pillanat adta lehetőségeket, az esély arra, hogy megfelelő választ adjunk a jelenben, a megfelelő cselekedetet hajtsuk végre.
Megismerjük a helyes cselekedet tudatállapotát, mely kivezet minket ezen csapdákból. Egy olyan tudatállapotot tapasztalunk meg ezen az ösvényen, amely a szívből indul ki, és nem mindig esik egybe azon elméletekkel, melyek a külvilágból beszűrődnek.
Gyönyörű elmélet, mély folyamat, különleges áldások és határtalan emelkedés várható már az első programrész során. Arpithaji kiterjesztett tudatossága minden résztvevő életében segíti az erős tudatállapot emelkedést, mellyel megsokszorozódik az életünkben a Jelenlétben töltött idő mennyisége.
13:00-15:30: BOLDOGSÁG TUDATOSSÁG: A program második részében a Boldogság Tudatossággal való összekapcsolódáson keresztül, megismerjük, megtapasztaljuk és teljesen átadjuk magunkat a Bőség Tudatosságnak.
Mi is a Bőség Tudatosság? Melyek a bőség aspektusai? Hogyan léphetünk be ebbe a dimenzióba? Mi akadályozza ezt? Minek kell tudatába kerülnünk? Hogyan vonzódhat be az életünkbe a bőség 8 aspektusa? Milyen gyakorlattal segíthetjük mindezt?
Ahhoz, hogy Bőség Tudatosságban élhessünk, a Boldogság Tudatosságot keresztül vezet az út. A Boldogság Tudatosság egy olyan tudatállapot, amelyben van hitünk az életben és az Isteniben. A Boldogság Tudatosság nem attól függ, hogy mi mindened van, hanem attól függ, hogyan tapasztalod azt, amid van.
Hatalmas felismeréseket és megértést  hozó elmélet után, gyönyörű szertartás, mély meditáció, különleges beavatás és Isteni Fény Meditáció támogatja a résztvevőket abban, hogy a bőség minden aspektusának bevonzásában és befogadásában erőteljes változás történhessen.
Arpithaji Bőség Tudatosság beavatása életreszóló élményt kínál minden résztvevőnek.
16:00-18:30: A HÁLA ÁLDÁSA: Semmi sem jön automatikusan. Azok vagyunk amit tudattalanul táplálunk és tudatosan nem táplálunk. Ha szeretnénk boldog életet élni, tele szeretettel és törődéssel, akkor azokat az érzelmeket kell táplálnunk, melyek ehhez az állapothoz segítenek hozzá.
A boldogság művészetéhez a hála táplálásán keresztül vezet az út.
A hála egy több lépcsőn felfelé vezető tudatállapot, melyben az életünket szépséges áramlásként tapasztaljuk, meglátva, hogy az életünkben minden egymástól függ. Nem különálló létezőként élünk…oly sok személy, dolog és tényező járul hozzá minden egyes pillanatban az életünkhöz. Ha a fák nem lélegeznek ki oxigént, ha a farmer nem termeszt növényeket, ha a felhő nem ad esőt…nem élhetünk tovább.
Két tudatállapotban élhetünk…vagy mindent természetesnek veszünk, vagy ráébredünk minden dolog összefüggésére…A hála áldása megadja a Jelenlét-ben létet, ott tart minket az itt és mostban.
Egy nagyon különleges gyakorlattal és áldással zárjuk a napot, mely erős tudatállapot emelkedést eredményez, a fizikai agyban változás történik és az egyre növekvő hála tudatosság a mindennapi életünk szerves részévé válik.
19:00-20:00: KÉRDÉSEK – VÁLASZOK:  Ebben az időben lehetőségetek van feltenni a kérdéseiteket és választ kapni Arpithajitől.
+ ajándék!!  Minden résztvevőnek lehetősége lesz kapcsolódni február végén egy ingyenes zoom híváshoz Arpithajivel, melyben a program utánkövetése történik majd, továbbá egy gyakorlatot kap mindenki, melynek segítségével egyre hosszabb ideig élvezhetjük az Itt és Most állapotát, a Jelenlét örömét.
A program időpontja és helyszíne: 2019. február 3. /vasárnap/, Budapest, Lurdy-ház
Jelentkezés: erika.kuti@gmail.com január 13-ig, 7000ft előleggel /korlátozott férőhelyek, a jelentkezés sorrendjében töltjük fel a termet/
ONLINE KAPCSOLÓDÁS IS LEHETSÉGES AZ ESEMÉNYHEZ!!
Hozzájárulás: egész napos kedvezmény 12 000ft/nap, vagy 5000ft/programrész
Nagy szeretettel várunk Benneteket,
Arpithaji, Mónika, Laci és a Segítő csapat

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás